eProdukció

- A színházi program -

eProdukció - Színházi nyilvántartó és tervező szoftver

Társulat, közreműködők, fellépőhelyek

Rögzítse a legfontosabb információkat egyszeri alkalommal, majd játszi könnyedséggel állítsa össze a produkciókat, rendezvényeket. Külön rögzíthetők színháza társulatának tagjai, a külsős közreműködők, a fellépő- és próbahelyek. Minden tételhez külön-külön fénykép is kapcsolható. A rögzített törzsadatok biztos alapot jelentenek a produkciók tervezése során.

Produkció tervező

Állítsa össze színháza legújabb produkcióját csupán pár perc alatt!

Ügyelő menü

Kiváltjuk a papíralapú jelenlétit!


Teljesítésigazolás

Igazolás gombnyomásra!


Díszlet, jelmez, kellék

Az eProdukcióban teljes nyilvántartás vezethető színháza díszlet-, jelmez-, illetve kellékállományáról. Lehetőség van arra, hogy az adott tétel esetében jelölje, saját előállítású vagy vásárolt darabról van szó, tárgyi eszköznek minősül-e, illetve leltári szám is rögzíthető.
A produkciók tervezésekor ezekből az adatbázisokból ajánlja fel a program a választási lehetőségeket, így az is kimutatható, hogy egy-egy díszlet vagy jelmez esetleg foglalt-e már valamelyik futó színdarabnál. Amennyiben olyan tételre lenne szükség, amely nem szerepel még a színház állományában, igénylap generálására is lehetőség van, melyről beszerzést követően a nyilvántartásba kerül az igényelt díszlet, jelmez vagy kellék.

Bevételek és kiadások

Naprakész kimutatások a produkciókkal kapcsolatban!

Költségvetés-tervező

Évadra és gazdálkodási évre egyaránt!


Önköltség elszámolás

Készítse színháza önköltségelszámolását a lehető legegyszerűbb módon!

Teljes kimutatás

Lássa egyben, mennyibe került egy adott produkció megvalósítása az első pillanattól a műsorról való levételig. Az eProdukció az összes, az adott produkcióhoz rendelt kiadást összegyűjti, és korrekt kimutatást közöl az adott darabbal kapcsolatban.

Színház az egész világ!

Az eProdukció webes felületen is elérhető lesz, hogy ne csak az ügyelő munkatárs tudjon nyomban rögzíteni a programban, hanem a társulat tagjai is azonnal lássák a legfrissebb információkat. Minden jogosult saját felhasználónevével és jelszavával léphet be a rendszerbe, ahol külön látja saját szerepeit, napi, heti vagy havi naptárnézetben pedig aktuális próbáit vagy előadásait. A webes felületnek köszönhetően bárhol és bármikor láthatók a színház által rögzített események, változások, jelenlétek.

Hírek


A webes felület tervezése sikerrel zárult. Megkezdődött a fejlesztés, így nemsokára bárhonnan elérhető lesz az eProdukció számos menüpontja.


Rögzítettük a sajtómegjelenés archiválásának lehetőségét a program fejlesztési tervében.


Megkezdtük a bérletnyilvántartó menüpont fejlesztést.

Tetszett az eProdukció?

Keressen bennünket bizalommal, és egy személyes szoftverbemutató alkalmával minden aktuális kérdésére megoldást kínálunk. Kérjük, adja meg elérhetőségeit, vagy hívja munkatársunkat a +36-30/984-7680-as telefonszámon.